Amerikai fánk

Hetek óta Twin Peaks lázban égek, és ez nem csak ott hagy nyomot az életemben, hogy rémálmaim vannak, hogy nem merek éjszaka kimenni pisilni, vagy újra hódít nálam (a Lynch által is méltán kedvelt) piros rúzs-fehér bőr kombináció a sminkem terén. Nem bizony, meguntam nézni Cooper ügynök és Truman sheriff folyamatos kávézását, amihez persze annyi fánkot kérnek Lucytól, hogy az már több mint karikatúrája az amerikai rendőröknek, én a cukorbetegeket eltiltanám a tv elől, hát azért vannak határok.

Tehát miután a kávéfüggőségemet röpke 13 rész alatt az egekbe tolták, pedig eddig sem reklámoztam magam azzal, hogy kibírnék egy délelőttöt is nélküle, úgy gondoltam itt az ideje nekem is megtámogatni magamat egy jópár lyukas fánkkal, amit kinéztem a fiúk szájából. Hát mégiscsak nyomozunk vagy mifene.

Először is, receptkeresés. Melyik lehet a jó? Nagyon sok recept alá kommenteltek jót, de ezek elkészítési módszerei merőben eltértek egymástól. Mondjuk ez nem lenne nagy baj, csak így hogy döntsön az ember, most kinek higgyen?
Az alapvető különbség a két nagy amerikai fánk-hívő tábor között, hogy az egyik felfogás szerint olajban kell kisütni, a másik szerint (és én ide tartozom) sütőben. Azért ilyen egyértelmű számomra, mert van fánk-sütőformám, tehát engem ne akarjon senki átverni, én bizony tudom hogy azt csak sütőben lehet sütni.

Na de ezek után is jönnek még a válfajok, élesztővel? sütőporroal?  miegymás. Nézegettem nagyjából 5 percig őket aztán ráböktem az egyik legegyszerűbbre, a sütőporosra. Kinyomtattam, nekiláttam, de rögtön az elején ismét megakadtam, ugyanis a recept szerint mindenből csészényi kell. Csésze. Hány dl? Hány kanál? Do you mean bögre?! Csésze, hogy lehet ennyire elcseszett viszonyítási alapot adni egyáltalán? Persze a kommetekkel sem jutottam előrébb, ott már idióta tanácsokat osztogatott Pirike Editnek, hogy az ő fiai hogyan szeretik. A csésze ebben a kontextusban való értelmezését annyira sejtem csak, mint amennyire van fogalmam arról, ki az Diane, akihez Cooper ügynök intézi minden beszámolóját a diktafonba. Ő a diktafon? A lényeg: tapogatózom mindkét ügyben.
 
Megcsináltam először úgy, hogy a fél bögrét vettem egy csészének. Mire mindent összekevertem az állaga a masszának levesszerű volt, és nem tésztára hasonlító, és kevés. Még párszor megszidtam azt aki feltette a receptet CSÉSZÉVEL aztán gondoltam, egy életem egy halálom, én teszek bele mindenből bögrényit. Ekkor már jobban nézett ki a helyzet, de hát a puding próbája az evés, hiába taktikázok, ugyis minden a végén fog kiderülni.
Az állaga ugyan nem lett sokkal jobb, de az íze már igen. Kész lett az első adag. a külseje megpirult, a belseje nem sült meg... Na jó, akkor jön a kísérletezés (most ugy  mesélem mintha természetes lett volna, de akkor igazából már mániás depresszióra hajazott a viselkedésem vagy nem érdekelt, vagy kiabáltam)... még egy kis sütőpor még egy kis tej.. végülis nagyon édes lett... akkor ebbe kerül egy kis cseresznye...etc.
Lettek jók, főleg a vége felé, de alapjába véve nagyon édes lett az összes, és ezt az anomáliát próbáltam minnél jobban elfedni, félsikerrel...
Aztán cukormázzal próbálkoztam, na azzal már nem egyszer megjártam, úgyhogy mostmár addig keverem ami már majdnem megáll benne a kanál, és utána teszem rá bármire is. Most olyan újításokat (!!) vittem bele, hogy csináltam citromos (!) és kakaós (!!!) fajtát is.
Anyukámnak nagyon ízlett mindkettő, öcsém kiköpte, apukám pedig megjegyezte, hogyha ennyire túlteng az energiám, már rendes ételt is csinálhatnék (apukám nagyon támogató minden újításommal kapcsolatban hiszen dupla rák: délben legyen az ebéd az asztalon. lehetőleg olyan amilyet már a nagymamám is csinált, és lehetőleg úgy ahogy a nagymamám is csinálta, és ezen a héten még nem volt asztalon, a csirkét csak panírban lehet rántani, neki a tésztára nem kell ilyen mézes-mustáros IZÉ)

A lényeg, hogy még nem döntöttem el hogy valaha nekifutok-e újra, vagy veszek a mcdonaldsban hármat az óriási tartósítószerízű fajtából és jól benyomom a 45 perces rész alatt... A végeredmény nem lett vészesen rossz, de köszönőviszonyban sincs se a fánkkal se az amerikaikkal, se a kávéval vagy a rendőrökkel.
Úgyis diétáznom kell, és már kiderült ki én öltem meg Laura Palmert!

Miért jött létre ez az oldal?

Egészen bizonyosan rendelkezniük kell az ételeknek identitással, mert minden egyes alkalommal, amikor fakanálhoz nyúlok elkezdődik valami harc-szerű, de inkább táncnak mondanám, nem akarnék párhuzamot vonni a főzés és a fiúzás között, de nekem egyik se megy, tehát ha már valamihez tudnám hasonlítani, akkor ez az. Minden étel után amit megfőztem, eszembe jutott, hogy még azzal a lendülettel, kezdődő fáradtsággal és mélyről jövő dühvel, csalódottsággal amit belőlem kivált az, hogy a családnak enni kell adni, kezdenem kellene valamit, ha más nem a saját magam szórakoztatására és a feszültségem levezetésére. Ma ugyanez megtörtént, habár mire eljutottam idáig, hogy le is írjam már kezd elszállni belőlem midnenféle rossz érzés. Ez a szerencse, hogy ez az élet rendje, hogy gyorsan felejtek, mert így tudok minden másnap nekiindulni annak, hogy "na petike, tudod mit eszünk ma? még én se, de jó lesz!". Szegény öcsém, az elején lelkesedik, de a végére már beérné a kecsapos tésztával.

Vágjunk is bele, a mai menü:

Káposztás tészta és Fejeskáposzta leves 

Ma felkeltem, és anyukám (mindenféle utalás nélkül természetesen) közölte velem, hogy van a spájzban egy fejeskáposzta. Feltettem a kávét főzni, és közben azon gondolkodtam a fejeskáposzta az melyik? De komolyan hány fajta káposzta van? Aztán másra hagytam a biológia részét a dolognak, és arra jutottam, hogy káposztás tészta az örök favorit, az jó is lesz. De! Ha csak a felét használom fel, akkor a másik felére keresztet vethetek mert se én, se édesanyám nem fogja felhasználni azon az időn belül amig nem változik szegény félfejfejeskáposzta zombivá a hűtő legalján.

A másik felét tehát szintén a család torkán fogom lenyomni méghozzá leves fedőnév alatt, jó lesz a frankfurti leves nekik. Persze. Csak az nem fejeskáposztából készül, hanem kelkáposztából, és istenbocsá én egyszerűen ezeket keverem. De mostmár abszolút ki vagyok művelve. Sajnos ugye azzal, hogy a tudásom egyre nagyobb, még nem jár együtt, hogy ez megkönnyítené az életem, vagy legalább boldoggá tenne, hiszen így nyúlhattam más recept után.

Káposztás tészta

Nem először fekszem neki. Néha egészen jól sikerül, máskor se színe, se íze. Ráadásul az a gyönyörűsége ennek az ételnek, hogy elsőre egyáltalán nem éri meg semmilyen szempontból nekikezdeni, hiszen abszolút hálátlannak látszódik. És tényleg.
Lereszeled a káposztán, aztán 3/4 óráig állni felette a melegben, gőzben ami folyamatosan az arcodba csap, kevergetni, így is leég persze, ha az edénynek vastag az alja akkor meg se pirul rendesen, mit is mondott anya mennyi só kell bele? cukor is? hagyjuk már. így is leég. aztán persze azt mondod fél óra után, hogy na ez így elég barna, összekevered a tésztával, és kiderül hogy kevés/sok volt a tészta, és/vagy nem lett íze a jó kis cvekkedlinek, mert az is előfordulhat hogy te a kis szubjektív szemecskéiddel úgy gondolod a barnaság megfelelő fokát elérte a kápi, de HÁHÁ ugyen. Na tessék, aztán sózhatod rendesen meg kevergetheted. De meg kell hagyni, ha eltalálom a dolgokat akkor viszont nem tudok leállni vele. Szerintem a káposztás tészta abszolút női vonásokkal rendelkezik.

Édeskáposzta leves

Édeskáposzta. Mikor nekem fejeskáposztám van. Már most kezdi kihúzni ez az egész káposzta a gyufát. Hívjuk már nevén, én elhiszem hogy 15 éve főzöl ilyet, meg a mindmegette.hu-n már 13 és fél kis szakácssapka gyűlt össze lájk helyett a receptjeidnél, de attól még én nekem fogalmam sincs miért édes az a káposzta, amiből két ételt is csinálok _sósat_.
Miután az ehhez hasonló elégedetlenkedő, zsörtölődő, kötekedő szélmalomharcaimat megkezdem, majd be is fejezem, nekiállok főzni. Nem kell rántás. Hát jó, én hallgatok az ó nagy Internet-féle receptekre, azt mondja összevágod a káposztát, a répát, a zellert és a krumplit és felteszed főzni. Oké. megpuhul minden, erre jön 4 tojás beleverve (!) plusz előtte kömény és az a levél aminek nem jut eszembe a neve, de a krumplifőzelékekben is szokott lenni, és nagyon utálom, mert ki kell halászni, hogy meg ne egyem véletlen. Na. Forr. Oké, most jön az olaj meg paprika. Megvan. Forr megint. Lekapcsolom, megvárom míg kihűl. Nem ízlik (ez egyébként nem meglepő a saját főztömnél). Ez valami káposztaleves tojáslevessel. De most jut eszembe, teszek is bele ecetet, hátha feljavítja.

Tehát ennyi a mai adag. Ez már az idegességtől mentes verzió. Következő lesz a tegnapi amerikai fánk, csak hogy kicsit az időrendiséget már az elején megkavarjam.