Amerikai fánk

Hetek óta Twin Peaks lázban égek, és ez nem csak ott hagy nyomot az életemben, hogy rémálmaim vannak, hogy nem merek éjszaka kimenni pisilni, vagy újra hódít nálam (a Lynch által is méltán kedvelt) piros rúzs-fehér bőr kombináció a sminkem terén. Nem bizony, meguntam nézni Cooper ügynök és Truman sheriff folyamatos kávézását, amihez persze annyi fánkot kérnek Lucytól, hogy az már több mint karikatúrája az amerikai rendőröknek, én a cukorbetegeket eltiltanám a tv elől, hát azért vannak határok.

Tehát miután a kávéfüggőségemet röpke 13 rész alatt az egekbe tolták, pedig eddig sem reklámoztam magam azzal, hogy kibírnék egy délelőttöt is nélküle, úgy gondoltam itt az ideje nekem is megtámogatni magamat egy jópár lyukas fánkkal, amit kinéztem a fiúk szájából. Hát mégiscsak nyomozunk vagy mifene.

Először is, receptkeresés. Melyik lehet a jó? Nagyon sok recept alá kommenteltek jót, de ezek elkészítési módszerei merőben eltértek egymástól. Mondjuk ez nem lenne nagy baj, csak így hogy döntsön az ember, most kinek higgyen?
Az alapvető különbség a két nagy amerikai fánk-hívő tábor között, hogy az egyik felfogás szerint olajban kell kisütni, a másik szerint (és én ide tartozom) sütőben. Azért ilyen egyértelmű számomra, mert van fánk-sütőformám, tehát engem ne akarjon senki átverni, én bizony tudom hogy azt csak sütőben lehet sütni.

Na de ezek után is jönnek még a válfajok, élesztővel? sütőporroal?  miegymás. Nézegettem nagyjából 5 percig őket aztán ráböktem az egyik legegyszerűbbre, a sütőporosra. Kinyomtattam, nekiláttam, de rögtön az elején ismét megakadtam, ugyanis a recept szerint mindenből csészényi kell. Csésze. Hány dl? Hány kanál? Do you mean bögre?! Csésze, hogy lehet ennyire elcseszett viszonyítási alapot adni egyáltalán? Persze a kommetekkel sem jutottam előrébb, ott már idióta tanácsokat osztogatott Pirike Editnek, hogy az ő fiai hogyan szeretik. A csésze ebben a kontextusban való értelmezését annyira sejtem csak, mint amennyire van fogalmam arról, ki az Diane, akihez Cooper ügynök intézi minden beszámolóját a diktafonba. Ő a diktafon? A lényeg: tapogatózom mindkét ügyben.
 
Megcsináltam először úgy, hogy a fél bögrét vettem egy csészének. Mire mindent összekevertem az állaga a masszának levesszerű volt, és nem tésztára hasonlító, és kevés. Még párszor megszidtam azt aki feltette a receptet CSÉSZÉVEL aztán gondoltam, egy életem egy halálom, én teszek bele mindenből bögrényit. Ekkor már jobban nézett ki a helyzet, de hát a puding próbája az evés, hiába taktikázok, ugyis minden a végén fog kiderülni.
Az állaga ugyan nem lett sokkal jobb, de az íze már igen. Kész lett az első adag. a külseje megpirult, a belseje nem sült meg... Na jó, akkor jön a kísérletezés (most ugy  mesélem mintha természetes lett volna, de akkor igazából már mániás depresszióra hajazott a viselkedésem vagy nem érdekelt, vagy kiabáltam)... még egy kis sütőpor még egy kis tej.. végülis nagyon édes lett... akkor ebbe kerül egy kis cseresznye...etc.
Lettek jók, főleg a vége felé, de alapjába véve nagyon édes lett az összes, és ezt az anomáliát próbáltam minnél jobban elfedni, félsikerrel...
Aztán cukormázzal próbálkoztam, na azzal már nem egyszer megjártam, úgyhogy mostmár addig keverem ami már majdnem megáll benne a kanál, és utána teszem rá bármire is. Most olyan újításokat (!!) vittem bele, hogy csináltam citromos (!) és kakaós (!!!) fajtát is.
Anyukámnak nagyon ízlett mindkettő, öcsém kiköpte, apukám pedig megjegyezte, hogyha ennyire túlteng az energiám, már rendes ételt is csinálhatnék (apukám nagyon támogató minden újításommal kapcsolatban hiszen dupla rák: délben legyen az ebéd az asztalon. lehetőleg olyan amilyet már a nagymamám is csinált, és lehetőleg úgy ahogy a nagymamám is csinálta, és ezen a héten még nem volt asztalon, a csirkét csak panírban lehet rántani, neki a tésztára nem kell ilyen mézes-mustáros IZÉ)

A lényeg, hogy még nem döntöttem el hogy valaha nekifutok-e újra, vagy veszek a mcdonaldsban hármat az óriási tartósítószerízű fajtából és jól benyomom a 45 perces rész alatt... A végeredmény nem lett vészesen rossz, de köszönőviszonyban sincs se a fánkkal se az amerikaikkal, se a kávéval vagy a rendőrökkel.
Úgyis diétáznom kell, és már kiderült ki én öltem meg Laura Palmert!